Beszélgetés Rimanóczy Jenő építészmérnökkel

Fehér köpeny & rajzasztal

A „Fehér köpeny & rajzasztal” estéken Mészáros Ábel beszélget az 1945 és 1990 közötti hazai építészet meghatározó szereplőivel. 2017. október 10-én Rimanóczy Jenő (*1933, Budapest) Ybl Miklós- és Budapestért díjas, az MMA Építőművészeti Tagozat díjával kitüntetett építészmérnök, a Mesteriskola korábbi vezető építésze lesz a vendégünk.

Meghatározó építészcsaládba született: apja Rimanóczy Gyula, a hazai avantgárd építészet kimagasló képviselője, bátyja ifj. Rimanóczy Gyula, Ybl-díjas építész volt. 1958-as diplomázását követően (BME Építészmérnöki kar) elvégezte a MÉSZ Mesteriskoláját, és Szendrői Jenő hívására az IPARTERV-be került, ahol 20 évig dolgozott. 1978-tól 1989-ig töltötte be az ÁÉTV műszaki igazgatóhelyettesi és főépítészi posztját, majd nyugdíjazása után az ATLANT Épülettervező Kft. külső munkatársaként végzett tervezési munkákat.

1961-ben nyertes terve alapján épült garzonház az Óbudai Kísérleti Lakótelepen, 1963-ban kormánykitüntetést kapott a budapesti Fehérvári úti VERTESZ-irodaház tervezéséért. 1966-ban megkapta az Ybl Miklós-díjat a Nyírségi Mezőgazdasági Kutatóintézetért, ugyanebben az évben készült el Maros utcai társasháza is Budapesten. 1964-től oktatott a BME Középülettervezési Tanszékén. Iskolateremtő: a Mesteriskola vezető építészeként 1978-tól számos tehetséges, fiatal építészt hívott az ÁÉTV-be, akik a rendszerváltást követő hazai építészet meghatározó alkotóivá váltak.

Időpont: 2017. október 10., 18:00–19:30
Helyszín: Lechner Tudásközpont, 1111 Budapest, Budafoki út 59. E/3. épület

A „Fehér köpeny & rajzasztal” estéken Mészáros Ábel beszélget az 1945 és 1990 közötti hazai építészet meghatározó szereplőivel. A programsorozat célja, hogy minél több visszaemlékezést gyűjtsünk az állami tervezőintézetek korából.

Borítókép: VERTESZ-irodaház, (Modern) (Ipari) Építészetért Alapítvány, IPARTERV-fotóarchívum, 6642