Digitális építésüggyel a versenyképes gazdaságért

Eredményeiről számolt be a 3D alapú adat infrastruktúra kialakítása projekt

Az építésügy gyors ütemben haladó digitalizációja javítja a hazai gazdaság versenyképességét – mondta el Dr. Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár a Lechner Tudásközpont által szervezett építésügyi projektbemutató rendezvényen november 26-án, Budapesten. A 3D alapú adat infrastruktúra kialakítása projektben 10 informatikai szakalkalmazás készül az elektronikus közigazgatás kiszélesítése jegyében.

A magyar építésügy digitalizációját célzó 3D alapú adat infrastruktúra kialakítása projekt eddigi eredményeiről és a hazai építésügy elektronizációjának további lépéseiről tartott tájékoztatót a Lechner Tudásközpont november 26-án Budapesten. Az eseményen a Miniszterelnökség munkatársai, megyei kormányhivatalok kormánymegbízottjai, főépítészek, kamarák képviselői, és a tervezői szakma érintettjei vettek részt.

Dr. Tuzson Bence

A konferencia nyitóbeszédében Dr. Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár kiemelte a nézőpontváltás szerepét az építés- és ingatlanüggyel kapcsolatos közigazgatás megteremtésében. – A technikai innovációk mellett a hozzáállás megváltoztatására is szükség van mind az ingatlan-nyilvántartás, mind pedig az építésügy területén. A jogdogmatikai változások eredményeként a hagyományos adatokon alapuló nyilvántartások helyett a jogosultságalapú rendszereké lesz a jövő –fejtette ki Dr. Tuzson Bence.

Dr. Sik András a Lechner Tudásközpont Térbeli Szolgáltatások Igazgatóságának vezetője ismertette a 3D alapú adat infrastruktúra kialakítása projekt fejlesztési elképzeléseit és azok tervezett megvalósítását, betekintést nyújtva a résztvevők számára a projekt jövőbeni feladataiba is. Rövid áttekintést adott a készülő rendszerek társadalmasítására és bevezetésére tett szemléletformálási tevékenységekről is. Bemutatta többek között a Lechner Kiválósági Programját, amely 2017-ben kezdődött és amelynek keretében tucatnyi kiváló fiatal tanult előbb a Lechner Tudásközpont belső szemléletformáló képzésén az itt fejlesztett szakrendszerekről és innovatív megoldásokról, majd a tanultakat az ország hat egyetemén adta tovább az új generációnak, az építész és építőmérnök hallgatók képzésébe építve. Beszélt a projekt keretében készülő E-TÉR alkalmazás bevezetését megelőző 11 állomásos roadshowról is, melynek alkalmain a megyei tervező szakemberek és önkormányzati munkatársak gyakorlati ismerteket szerezhettek a tervezéstámogató rendszer különböző moduljairól és szót ejtett a szintén szakmagyakorlók számára rendezett, téradatkezelésben jól használható informatikai ismereteket átadó QGIS oktatásokról, melyek a már működő és a készülőben lévő térinformatika kapcsolódású alkalmazások használatához nyújtanak támogatást.

Dr. Sik András

-A projekt keretében fejlesztett szakrendszerek kapcsolódását közös keretrendszer teszi lehetővé – mondta el Juhász Géza a 3D alapú adat infrastruktúra kialakítása projekt szakmai vezetője. – A felhasználók nem tudnak erről a keretről, hiszen számukra csupán a gördülékeny ügymenet, a könnyen kezelhető felület érzékelhető, de fontos tudni, hogy az alkalmazások adatbázisai közös platformon nyugszanak és képesek az egymás közötti kommunikációra. A szakrendszerek egy része már most elérhető, de a minden rendszerre kiterjedő, egységes, éles indulás 2020 végén történik majd – fejtette ki Juhász Géza.

Juhász Géza

A már elérhető szakrendszerek közül az aktívan működő és a felhasználói kör által már elfogadott és bejáratott Egységes Elektronikus Közmű-nyilvántartási Rendszert Gyertyánági András, a rendszer modulfelelőse, az Elektronikus Térségi Tervezést Támogató Rendszer – azaz a korábban már említett E-TÉR – interaktív térképeit, tájékoztató, egyeztető és tervezői modulját pedig Devecseri Anikó az alkalmazás modulfelelőse mutatta be az érdeklődőknek.

Gyertyánági András

A konferencián szó esett még a településképi arculati kézikönyvek előállítását támogató alkalmazásról, a leendő családi házak vázlatterveinek elérését és csaknem kiviteli szintű vázlatterveket biztosító Nemzeti Mintaterv Katalógusról, az állami tulajdonú épületek felmérését támogató tervezett webes alkalmazásról, a Műszaki Irányelv Programról, a Nemzeti Térinformatikai Alaptérképről, a Nemzeti Fejlesztési Potenciál térképi alkalmazásról és a megújuló Országos Területfejlesztési és Területrendezés Információs Rendszerről, vagyis a TeIR-ről is.

Devecseri Anikó

A Lechner Tudásközpont a digitális építésügy fejlesztése érdekében konzorciumvezetőként kötött támogatási szerződést az Európai Unió Európai Szociális Alapja és Magyarország költségvetése a Széchenyi 2020 keretében társfinanszírozásban megvalósuló „3D alapú adat infrastruktúra kialakítása” című, „KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00037” azonosítószámú projektre. A projekt célja az építésügy támogatása, informatikai alkalmazásokkal. A projekt 9.692 milliárd forint vissza nem térítendő támogatási forrásból valósul meg. A 3D alapú adat infrastruktúra kialakítása projektről bővebben az alábbi linken tájékozódhat: http://lechnerkozpont.hu/oldal/3d-magyarorszag

A „3D alapú adat infrastruktúra kialakítása” KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00037 azonosítószámú projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.

Juhász Réka