Felkészültek a kiválóságok

Űrmúzeum, gyémánt és virtuális élmény a Gellért-hegyen

Véget ért a Lechner Kiválósági Program első szakasza. A 2017. augusztus 31-én lezárult hét hónapos szemléletformáló képzésen 11 frissdiplomás, pályakezdő vagy doktorandusz építész vett részt a Lechner Tudásközpontban. A program célja az volt, hogy a fiatalok a Lechner szakembereitől megszerezzék azokat a korszerű építészeti módszertani ismereteket, amit 2017 szeptemberétől ők maguk oktatnak majd tovább az ország építészeti felsőoktatási képzőhelyein.

A tizenegy fiatal építészt felkészítő Lechner Kiválósági Program 2017 februárjában kezdődött. Első, alapozó szakasza, mely nem csak a szorosan vett klasszikus építészeti témákból állt össze, augusztus utolsó napjával zárult. Ez a bő félév, vagyis a „képzők képzése” felkészítette a kiválóságokat a következő szemeszterre, amely során már ők maguk válnak oktatóvá a modern építészet számos témakörében az ország egyetemein, továbbadva mindazt, amit a Lechnerben megtanultak.

A programban óraszámban kifejezve a legnagyobb hangsúlyt a Lechner feladatait is sok fronton átszövő BIM (Building Information Modeling) témája kapta, amelyet a résztvevők mind az elméleti, mind a gyakorlati oldalról megismerhettek. Csaknem ugyanekkora súllyal szerepelt a térinformatika és a távérzékelés, azon belül is elsősorban az építészeket is érintő 3D pontfelhők előállítása és kezelése. Mindezek mellett a modern építésügy és annak hatósági folyamatai, a Lechner által üzemeltetett alkalmazások és adatbázisok megismerése, az oktatói léthez és az építészeti menedzsmenthez elengedhetetlen kommunikációs stratégiák, valamint a települési és térségi tervezés és az okos város gondolkodásmód is helyet kapott a tematikában.

A program zárásaként a résztvevők a kurzus alatt megszerzett ismereteik alapján újragondolták a Lechner Tudásközpont által korábban kiírt Gellérthegy ötletpályázatot és három csapatot alkotva elkészítették a saját maguk koncepcióját.

Az első csapat a VR élményre koncentrált. Cebei Márk, a csoport szóvivőjeként elmondta, hogy tervük a Citadella keleti végében egy – kétszintnyi belmagasságú – előadótermet alakítana ki, mely a magyar kultúrához, értékekhez kapcsolódó konferenciák, előadások, művészeti rendezvények megtartására kínál lehetőséget. A jelenlegi fal magassága fölé a tervben csupán a hosszanti oldalakon lévő két épületrész tömege emelkedik, így az építészeti beavatkozás csak kismértékben változtatja meg a Citadella mostani, kívülről látható tömegét. Mindez egy modern, VR szemüveges megoldáson keresztül tárulna a hallgatóság elé.

A Gyémánt jeligét választó második csapat egy, a valóságtól kissé elrugaszkodottabb, szabadabb építményt tervez Budapest egyik legfontosabb látványosságához. A Gellérthegy, és főleg az arról a szem elé táruló látvány, a főváros éke, így egy méltó ékszert gondoltak a város fölé, drágakövet a csillagok alá. A tervezett építmény egy impozáns "léghajó" lenne, melyről Budapest megcsodálható –mondta el a Gyémánt csapat nevében Kern Anita.

A Patyi Szabolcs résztvevő által prezentált Space Center koncepció pedig egy Űrmúzeumot álmodott a Gellért-hegyre, a tudomány, a kultúra és a technológia szinergiájaként. A létesítmény korszerű technológiák és prezentációs lehetőségek felhasználásával ad teret ismeretterjesztő, oktató és kutató funkcióknak. Tömegképzésének kialakításakor a Citadella meglévő struktúráját tiszteletben tartva, új, markáns megnyitás tervezi meg az űrmúzeum játékos tereit és dinamikus lefedő szerkezetét.

A hét hónapos szemeszter végén a kiválóságok közül ketten végül nem egyetemre mentek tovább oktatóként, hanem állásajánlatot kaptak a Lechner Tudásközpontba, amelyet el is fogadtak.

A Lechner Kiválósági Program az E-építés keretrendszer – innovációval a magyar emberek szolgálatában és a 3D alapú adat infrastruktúra kialakítása projekt E-szemléletformálási pillérének keretében valósul meg.

Deák Márton