Még több adat a Prevenciós Bűnözés-Statisztikai Adattárban

Többszintű bűnelkövetési adatok térben és időben

Országos, megyei és helyi szintű, 2010 és 2020 április közötti adatok vizsgálatát is lehetővé teszi a Lechner által fejlesztett Prevenciós Bűnözés-Statisztikai Adattár térinformatikai alkalmazás. Az Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika, a Robotzsaru bűnügyi-statisztikai, és a TeIR társadalmi-gazdasági adatainak segítségével térbeli és időbeli elemzések, tematikus térképek és grafikonok is készíthetőek – az igényekhez igazodva új lekérdezés lehetőségekkel is.

A Prevenciós Bűnözés-Statisztikai Adattár (PRE-STAT) alkalmazás a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával megvalósuló „Bűnmegelőzés térinformatikai eszközökkel” című projekt egyik eredménye, az alkalmazást a Lechner Tudásközpont fejleszti és üzemelteti.

A PRE-STAT különböző adatbázisok alapján nyújt segítséget az elemzőknek és az érdeklődőknek, egyik legfontosabb forrás az Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika (ENyÜBS), mely bűnügyi statisztikai adatokat tartalmaz települési, rendőrkapitánysági, járási, megyei, régiós és országos szinten, idősávot tekintve 2010. január 1-től, kumulált havi bontásban. Hasonlóan hasznos a Robotzsaru integrált ügyviteli, ügyfeldolgozó és elektronikus iratkezelő rendszere, ebben pontszerű, geokódolt bűncselekmény adatok találhatók 2010. január 1-től, napi bontásban, órára, percre pontosan. A húsz éve a Lechner által üzemeltetett Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TeIR) milliónyi gazdasági és társadalmi statisztikai adattal támogatja a PRE-STAT rendszerében bizonyos adattartomány alapján bárki által elvégezhető rövidebb és mélyebb elemzéseket – települési, járási, megyei, régiós és országos szintű információkat szolgáltat 2010. január 1-től éves bontásban.

A rendszerben feltüntetett mutatók módszertana az elmúlt évi továbbfejlesztések során jelentősen változott. Eddig a regisztráció ideje szerinti havi ENyÜBS adatok kerültek a rendszerbe, amelyek azt mutatták meg, hogy adott hónapban hány darab bűncselekményt regisztráltak. 2019-től azonban ‒ annak érdekében, hogy a PRE-STAT adathalmaza megegyezzen a hivatalos statisztikákkal ‒ szintén a regisztráció ideje szerinti, de havi kumulált adatok kerülnek a rendszerbe. Eszerint egy adott éven belül azt vizsgálhatjuk, hogy a kiválasztott hónapig hány darab bűncselekmény került regisztrálásra. Így éves adatként a decemberi adatok értelmezhetők, illetve összehasonlító elemzés esetén két év azonos hónapjait érdemes összevetni. További módszertani változás, hogy a Diagram-összeállító modulban az ENyÜBS és TeIR adatok elkövetési hely, illetve eljáró szerv szerint is elemezhetők.

Az alkalmazásnak alapvetően két felhasználói csoportja van, emiatt a belépésnél a teljes hozzáféréssel, vagy a szűkített hozzáféréssel rendelkező felhasználók opció közül lehet választani.

A szűkített hozzáférés, vagy „lakossági hozzáférés” az a felület, ahol bárki, egy egyszerű Ügyfélkapus bejelentkezés után hozzáférhet a publikus statisztikai adatokhoz. Ezen belül találhatók a rendőrség által biztosított regisztrált bűncselekmény adatok (ENyÜBS), amelyek bárki számára nyilvánosak, illetve a TeIR-ből származó gazdasági-társadalmi adatok.

A rendőrségi hozzáférés egy tágabb adatkört tesz elérhetővé, ahol koordináta-pontos, a rendőrség ügyviteli rendszeréből származó bűncselekmény adatok is térképre kerülnek. Ezek értelemszerűen csak a rendőrség számára hozzáférhetőek.

prestat
1. ábra: PRE-STAT főoldala

Az egyszerűen kezelhető felületen a felhasználók néhány kattintással térképeket, diagramokat készíthetnek, az eddig különböző adatbázisokban rendelkezésre álló adatok felhasználásával, térbeli és időbeli elemzéseket végezhetnek interaktív térképeket előállítva. Az összefüggéseket vizsgáló tematikus térképek, vagy ábrák pedig elmenthetők az alkalmazásból. A webes térinformatikai alkalmazás segítséget nyújt a hatósági szervek bűnmegelőzéssel kapcsolatos munkájának megtervezésében, kivitelezésében, dokumentálásában is, támogatást nyújthat kutatók, egyetemi hallgatók munkájához, de akár önkormányzatok számára is hasznos lehet. A 2016 óta a nyilvánosság számára is elérhető PRE-STAT alkalmazás segítségével a felhasználók különféle tematikus térképeket, grafikonokat hozhatnak létre regionális, megyei, járási, települési, valamint 2019 óta rendőrkapitánysági szinten is. 

Az Adattár segítségével a rendelkezésre álló bűnügyi-statisztikai, illetve társadalmi-gazdasági adatokból tudomást szerezhetünk arról, hogy milyen mértékben változott a bűnesetek száma Magyarországon, hol volt a legkevesebb az egy főre jutó kiemelten kezelt bűncselekmény, mely településeken magas a lakásbetörések száma.

terkep
2. ábra: Lakásbetörések száma, 2020 első négy hónapjának adatai alapján, Forrás: PRE-STAT

Települési adatokat vizsgálva kiderül például, hogy Magyarországon 2010 első négy hónapjában összesen 7 221 lakásbetörés történt, azonban ez az érték 2020 azonos időszakában jelentősen alacsonyabb: ezen év január és április között eltelt időintervallumban 1 971 lakásbetörést regisztráltak.

Összefüggések komplex vizsgálatát is lehetővé teszi az alkalmazás. Megtudhatjuk például, hogy az összes elkövetett, illetve a kiemelten kezelt bűncselekmények esetén szintén negatív a tendencia: 2010 első négy hónapjában 107 682 a bűncselekmények száma, melyből az esetek 63%-a minősült kiemelten kezelt bűncselekménynek. A 2020-as év ugyanezen időszakában ugyanakkor az éves mennyiség már jelentősen alacsonyabb: 45 723 esetet dokumentáltak, melyből 23 091 bűneset volt kiemelten kezelt.

prestat
3. ábra: Összes elkövetett bűncselekmény, valamint összes kiemeleten kezelt bűncselekmény 2010 és 2020 között, az év első négy hónapjának adatai alapján, Forrás: PRE-STAT

A PRE-STAT adatainak elemzéséhez fontos tudni, hogy bűnügyi-statisztikai szempontból a kiemelten kezelt bűncselekmények három kategóriába sorolhatók: 

  • vagyon elleni bűncselekmények
    • jármű önkényes elvétele
    • kifosztás
    • lopás
    • orgazdaság
    • önbíráskodás
    • rablás
    • rongálás
    • zsarolás
  • élet, testi épség, egészség elleni bűncselekmények
    • emberölés
    • testi sértés
    • kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények
  • köznyugalom, közbizalom, gyermek és család elleni bűncselekmények 
    • garázdaság
    • kiskorú veszélyeztetése
    • embercsempészet

A Prevenciós Bűnözés-Statisztikai Adattár szolgáltatásai ügyfélkapus bejelentkezést követően – melynek használatához külön regisztráció nem szükséges – itt érhetőek el.

Szmuriga Orsolya