Lezárult a Tata Szíve építészeti tervpályázat

Kihirdették a győztes terveket Tata belvárosának megújítására

Lezárult a Tata Szíve néven meghirdetett országos, nyílt építészeti tervpályázat, melynek célja a Magyary Zoltán Művelődési Központ újragondolása, valamint a volt rendelőintézet és az épületek körül elhelyezkedő tér átalakítása volt. A kiemelt érdeklődéssel kísért, 25 millió forint összdíjazású pályázat június 17-ei ünnepélyes keretek között zajló eredményhirdetésén hat pályaművet díjaztak. 

2021. június 17-én, a Tata Szíve pályázat Magyary Zoltán Művelődési házban megrendezett ünnepélyes díjátadóján Dr. Horváth József, Tata jegyzője, Szalay Tihamér, a Magyar Építész Kamara alelnöke, valamint Michl József, Tata polgármestere adta át az elismeréseket a 27 nyertes pályázónak.

Tata Város Önkormányzata március 10-én hirdetett 25 millió forint összdíjazású pályázatot a művelődési központ felújítására, valamint a városi környezet újragondolására. A cél nem csupán az épület, hanem az egész városi környezet átalakítása volt olyan szempontok figyelembe vételével, hogy a végeredmény igazodjon a 21. század építészeti elvárásaihoz, ugyanakkor tükrözze a városmag történelmi jellegét és szellemiségét is. 

Tata Város képviselői a pályázat nyerteseivel (Fotó: Tata város Önkormányzata)

A 25 beérkezett pályaműből végül 22 volt szabályos és érvényes, így a zsűri 22 művet értékelt. Az elbírálást országosan is elismert szakemberekből álló bírálóbizottság végezte, a társelnöki szerepet Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkára vállalta Michl József polgármester mellett. A pályázat gördülékeny lebonyolítását a Lechner Tudásközpont elektronikus tervpályázat-kezelő rendszere, az e-tervPÁLYA támogatta.

A Tata Szíve tervpályázat nyertes pályaműve (Fotó: Tata Város Önkormányzata)

A szakmai bizottság végül hat pályaművet javasolt díjazásra, az 1., 2. és 3. helyezett mellett egy pályamű kiemelt megvételben, további kettő pedig megvételben részesült. Átadtak továbbá egy különdíjat is a Toldy Ferenc Gimnázium 1. b osztályos tanulóinak, Gereben Marcellnek és Sonkodi Balázsnak, akik építészeti rajongásukat szerették volna kifejezni terveikkel, melyeket versenyen kívül juttattak el az önkormányzathoz.

A győztes terv kiválasztása egyhangú döntésnek bizonyult, hiszen azzal mindenki egyetértett, hogy a pályamű átgondolt, rendezett, műemléki környezethez illeszkedő, amelynek minden eleméből sugárzik a városhoz és a megőrzendő épületekhez való kapcsolódás. Lehetőséget biztosít további fejlődésre a tóváros irányába, ugyanakkor kiváló rendezvényhelyszín is válna belőle, hiszen a szabadidőközpont belső tere rendezvénytérként és színházként külön is működtethető. A hangulatában modern és impozáns épület sportesemények megrendezésére és közösségi térnek is alkalmas, amelynek tetejére egyedi hangulatú szabadtéri mozit terveztek. A térszervezés legfőbb célja, hogy a vár auráját összekapcsolja a térrel és az ott megőrzendő épületekkel, és amellett, hogy lehetőséget biztosít nagyobb rendezvényeknek, alkalmas legyen mindennapi használatra is. 

A TATA SZÍVE országos tervpályázat díjazottjai a következők:
1. helyezett lett 10 millió forint díjazással a Fernezelyi Kft. és a GARTEN-STUDIO Kft. közös pályaműve.
2. helyezett lett 6 millió forint díjazással a dmb építész műterem Kft. pályaműve.
3. helyezett lett 4 millió forint díjazással az Archi-kon Kft. pályaműve.
Kiemelt megvételben részesült 3 millió forint díjazással a Deichler Jakab Építész Stúdió Kft. pályaműve.
Megvételben részesült 1 millió forint díjazással Pelle Zita és Balázs Marcell pályaműve.
Megvételben részesült 1 millió forint díjazással a Value 4 Real Projektmenedzsment és Mérnöki Kft. pályaműve.

A tervpályázatra beérkezett pályaműveket 2021. június végéig bárki megtekintheti a Magyary Zoltán Művelődési Központ emeleti kiállítótermében.

Tüzes Gréta