Kulturális örökségvédelem és 3D a torockói Double Rise fesztiválon

Torockó, ahol kétszer kel fel a Nap

Kulturális örökségvédelmi jó gyakorlatokról és fejlesztésekről, a népi építészetről és erdélyi kastélyokról is szó esett a hétvégén az UNESCO világörökségi várományos helyszínek jegyzékében szereplő Torockón megrendezésre kerülő Double Rise Fesztiválon. A Lechner Tudásközpont a kulturális örökségvédelem témája mellett a 3D modellezés lehetőségeit is bemutatta az érdeklődő közönség előtt.

Torockón, a 2021. augusztus 12-14. között megrendezett Double Rise fesztiválon a magyar folklór és a könnyűzenei koncertek mellett komoly beszélgetésekre lehetőséget adó programok is megjelentek. A Lechner Tudásközpont két napon is részt vett egy-egy tematikus beszélgetésen, pénteken a kulturális örökségvédelem, szombaton pedig a 3D modellezés témájában, módszereket és eredményeket bemutatva.

A kulturális örökségvédelmi jó gyakorlatokról és fejlesztésekről: a népi építészettől az erdélyi kastélyokig címmel indult diskurzusban a Lechnert Korzenszky Tamás a területért felelős igazgató és Dr. Molnár Gergely világörökségi szakmai munkatárs képviselte.

A kulturális örökségvédelmi kerekasztal résztvevői a Double Rise fesztiválon (Fotó: Lechner Tudásközpont)

Az egyén, a közösség és az állam az épített örökség megóvásában betöltött szerepével kapcsolatban Korzenszky Tamás elmondta, hogy az állam a gondjaira bízott épületek megóvásán, fenntartásán és megújításán túl pályázatokkal is segíthet a magánkézben lévő örökség kezelőinek és tulajdonosainak, hogy lehetőségük legyen eredeti állapotuknak megfelelően felújítani és megőrizni azokat. Kiemelte, hogy a tartalom és funkcionalitás az, amely egy épület életét valójában meghosszabbítja. Ha sikerül megtalálni azt a megfelelő funkciót, amelyben a műemlék hasznos tud lenni, amiben adottságai és lehetőségei jól kihasználhatók, akkor eredményesen megóvhatjuk a pusztulástól. 

Szintén a műemlékek tovább élesének módja, ha megnyitják azokat a nyilvánosság előtt. Éppen erre kínálkozik remek lehetőség, mert közeledik a Kulturális Örökség Napjai rendezvény. A szeptember 18-19-én megrendezett kétnapos eseményre szervezők továbbra is örömmel fogadják olyan csatlakozni kívánó történeti épületek és kertek tulajdonosainak, kezelőinek jelentkezését – akár intézményekről, akár magánszemélyekről legyen szó – akik szívesen bemutatnák kulturális örökségünk kincseit.

A nagy érdeklődéssel kísért kerekasztal-beszélgetés további résztvevői voltak még: Bánffy Farkas Fugadról, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatói tanácsadója, Dr. Bali János, az ELTE BTK Néprajzi Intézet egyetemi adjunktusa, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kutatási és stratégiai igazgatója, Dr. Pozsony Ferenc, akadémikus, a BBTE BTK Magyar Néprajz és Antropológia Intézet professzora, valamint Dr. Szele Tamás, kamarai jogtanácsos, a Miniszterelnökség társaságfelügyeleti főosztályvezetője.

A 3D modellezés lehetőségei és módszerei – Takács Krisztián települési szolgáltatások szakértő és Juhász Géza tervezési és téradatszolgáltatási főosztályvezető (Fotó: Nagy Hunor / Double Rise)

A szombati napon az okos város fejlesztések szolgálatában álló téradatok kezelésének lehetőségeiről beszélgetett az érdeklődő közönséggel Juhász Géza tervezési és téradatszolgáltatási főosztályvezető és Takács Krisztián települési szolgáltatások szakértője. A téradatok és a 3D modellezés lehetőségeit és módszereit gyakorlati, a közönség soraiból érkezett példákon keresztül hozták közelebb a hallgatósághoz. A műemlékvédelemben, legyen szó, mondjuk egy templomról – mondta el Juhász Géza – kiválóan használható a drónos, vagy lézerszkenneres felmérés, amelyek alapján számítógépes segítséggel 3 dimenziós pontfelhő, vagy térbeli modell készíthető, akár magáról az épületről, akár annak tágabb környezetéről, akár csak egy templombelsőben található szoborról van szó.

Juhász Réka