Jelentős temetőink térképen – térinformatikai támogatással

Cemetery travelling

Együttműködési megállapodást írt alá a Lechner Tudásközpont és a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI), sajtótájékoztató keretében, szeptember 17-én a Hadtörténeti Intézet és Múzeum dísztermében. Az együttműködés keretében a Tudásközpont térinformatikai alapú webes térképalkalmazást fejleszt a nemzeti örökség gondozásához kapcsolódó szakmai munka támogatására. A tájékoztató másik apropója az volt, hogy a NÖRI csatlakozott a Jelentős Európai Temetők Szövetségéhez és az idén 20 éves szervezet a hét folyamán Budapesten tartotta éves közgyűlését.

A Nemzeti Örökség Intézete idén nyáron kilépett a nemzetközi térbe és csatlakozott a Jelentős Európai Temetők Szövetségéhez (ASCE) a Fiumei úti sírkerttel és a Salgótarjáni úti zsidó temetővel.  A szervezet a magyar fél csatlakozása után Budapesten tartotta éves rendes közgyűlését. A közgyűlés sajtótájékoztatóval zárult, melynek keretében a csatlakozás bejelentésén túl együttműködési megállapodás aláírására is sor került a Nemzeti Örökség Intézete és Lechner Tudásközpont között. A megállapodás egyik célja olyan térinformatikai térképalkalmazás létrehozása és üzemeltetése, amely nagyban hozzájárul a magyarság szellemi örökségének megőrzéséhez és továbbörökítéséhez.

– A nemzeti és történelmi emlékhelyek, illetve a nemzeti sírkert objektumainak gondozása során is egyre fontosabb az, hogy mindezen objektumok digitális és online térben is megjelenjenek – mutatott rá Móczár Gábor felszólalásában – ezért fontos a Lechner Tudásközponttal kötött megállapodás, amelynek segítségével 21. századi színvonalon a 3D modellezés és a térinformatika legmodernebb eszközeivel állhatunk lakossági és szakmai partnereink rendelkezésére, mindezt magyar szervereken futó szoftver-megoldásokkal.

– Miközben újabb és újabb egyedi igényekre szabott fejlesztéseken dolgozunk, látjuk az informatika termékenyítő voltát, amely lehetőséget ad arra, hogy teljesen egyéni elképzelések mentén, speciális célok is valóra váljanak olyan alkalmazások elkészültével, mint amilyen a NÖRI 2D vagy 3D térképalkalmazása – mondta Kolossa József, a Lechner Tudásközpont ügyvezetője. Mostani fejlesztésünk célja az volt, hogy a NÖRI által biztosított alfanumerikus adatszolgáltatás alapján olyan beágyazható webes térképalkalmazást hozzunk létre Magyarország területére vonatkozóan, amelyben a Nemzeti Örökség Intézete számára releváns tartalmi elemek, mint például a Nemzeti Sírkert helyszínei vagy a nemzeti és történelmi emlékhelyek, ki-bekapcsolható és lekérdezhető térképi rétegek formájában jeleníthetők meg.

Az alkalmazást Dr. Sik András a Térbeli Szolgáltatások Igazgatóságának vezetője mutatta be az egybegyűlteknek.

jelentos-temetoink-terkepen-alairas

Az Európai Jelentős Temetők Szövetsége (ASCE) olyan hálózat, amely történelmi vagy művészeti szempontból fontos temetők gondozásával foglalkozik. Az idén 20 éves, több mint 180 taggal, 20 tagjelölttel és 230-nál is több jelentős temetővel Európa 27 országában jelen lévő szövetség elnöke, Lidija Pliberšek a közgyűlést lezáró eseményen megköszönte a magyar fél vendégszeretetét és rámutatott, hogy a szövetség – így immár a magyar fél – célja, hogy ezek a kiemelten fontos temetők ugyanolyan érdekes és utazási tervbe bevett célpontjai legyenek a turistáknak, mint egy-egy jelentős műemlék, vagy park az utazásra kiválasztott városban. A „cemetery travelling” a jövő egy érdekes és kreatív utazási módja, amely az adott nemzet temetőjén keresztül ismerteti meg a város művészeti, építészeti, természeti, illetve kulturális sajátosságait.

Fotó: Hősei Zsolt / Lechner Tudásközpont