A Lechner építésügyet és térségi tervezést támogató online alkalmazásai

Folyamatosan elérhetőek a Tudásközpont szakrendszerei

A Lechner Tudásközpont online szakrendszerei zavartalanul működnek a járványügyi helyzet idején is. Az olyan elektronikus építésügyet és a térségi tervezést támogató alkalmazások mellett, mint az e-építési napló, az e-közmű, a TeIR vagy a Nemzeti Ökoszisztéma Alaptérkép, többek között az Okos Város Példatár, illetve a műemléki védettségű ingatlanok és a helyi védettséget élvező művi értékek térképes adatbázisa is folyamatosan elérhető.

Bár március 12-től átmenetileg szünetel a személyes ügyfélfogadás a Lechner Tudásközpont Budafoki úti és Bosnyák téri telephelyein, a Tudásközpont online alkalmazásai fennakadás nélkül működnek. Az e-közigazgatást, elektronikus építésügyet és területi tervezést támogató rendszerek folyamatosan elérhetők, ügyfeleink számára rövid összefoglalót készítettünk.

Országos Építésügyi Nyilvántartás (OÉNY)

Az OÉNY több alkalmazást foglal magában, melyek az építésügy különböző részterületeihez, engedélyezési, hatósági, építésfelügyeleti eljárásokkal kapcsolatos feladatokhoz nyújtanak informatikai támogatást, illetve az építtetők és az építési munka számára biztosítanak elektronikus ügyintézési felületet. Az alkalmazások segítségével a felhasználók – ügyfélkapus belépést követően –az OÉNY adatbázisában tájékozódhatnak egy adott ingatlanra vonatkozó adatokról.

www.e-epites.hu

Országos Építésügyi Nyilvántartás lekérdezése HRSZ alapján

A település és az ingatlan helyrajzi számának pontos megadása után a lekérdezés megmutatja, hogy 2013. január 1. óta az ingatlanra adtak-e ki építési vagy használatbavételi engedélyt, nyitottak-e elektronikus építési napló, készült-e hozzá energetikai tanúsítvány, emellett az ingatlan esetleges örökségvédelmi vonatkozása is megismerhető.

www.e-epites.hu/altlek8/?1

E-építési napló

Az E-építési napló olyan elektronikus alkalmazás, amely lehetővé teszi az építőipari kivitelezési folyamat teljes felügyeletét, az építési napló vezetését és az arra jogosultak számára a hozzáférést. Elektronikus úton biztosítja az építési beruházásra vonatkozó kivitelezési adatok OÉNY-be kerülését.

www.e-epites.hu/e-naplo

Építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer (ÉTDR)

Az ÉTDR lehetővé teszi a hatósági engedélyezési eljárásokban az elektronikus kérelem- és tervbeadást, az eljárás elektronikus lefolytatását, illetve a szakhatóságok bevonását. A kereső felületen pedig a jelenlegi és korábbi építésügyi engedélyezési eljárások böngészhetőek dátum, település és kulcsszó szerint.

www.e-epites.hu/etdr

Egységes Elektronikus Közműnyilvántartási Rendszer (E-közmű)

Az E-közmű online felületén a közművezeték-üzemeltetők nyilvántartásaiban található adatokat megjelenítve biztosítja a közművezetékek adataihoz való hozzáférést a felhasználók számára, támogatja az egykapus elektronikus közműegyeztetési folyamatot, továbbá az építésügyi hatósági és sajátos építményfajták esetében építésügyi hatósági feladatokat ellátó szervek számára eljárásaik során végzett feladataikhoz információt szolgáltat.

Ügyfélkapus belépés után az E-közmű tájékoztató térképe lehetőséget ad arra, hogy a felhasználók egy adott terület vonatkozásában tájékoztatást kapjanak az ott jelen lévő közművezeték-üzemeltetőkről, illetve azok hálózatairól. A térképen a közműhálózatok vezetékei mellett lehetőség van az ingatlan-nyilvántartási térkép és különböző ortofotók megjelenítésére, továbbá cím és helyrajzi szám szerinti keresésre is.  A naponta frissülő interaktív statisztikai felület pedig megteremti annak lehetőségét, hogy a közműegyeztetési folyamatokról könnyen értelmezhető, interaktív formában kapjanak tájékoztatást az érdeklődők.

www.e-epites.hu/e-kozmu

Az e-közmű térképes felülete

Védett ingatlanok

Az online rendszerben a műemléki védettséget élvező országos jelentőségű ingatlanok, építmények településenként, egy adott helyrajzi számra lekérdezhetőek.

www.oroksegvedelem.e-epites.hu/

Energetikai tanúsítványok nyilvántartása (E-tanúsítás)

A hiteles energetikai tanúsítványok országos, elektronikus nyilvántartása, amely kizárólagosan biztosítja az energetikai tanúsító személyek és szervezetek számára a hiteles energetikai tanúsítvány elektronikus formában történő előállítását és annak nyilvántartásba vételét az OÉNY-ben. A lekérdezés segítségével ellenőrizhető, hogy az adott ingatlanra készült-e energetikai tanúsítvány, mikor és az ingatlan milyen besorolást kapott.

www.entan.e-epites.hu/

Építési munka közreműködőinek kamarai lekérdezése

Az építési munka közreműködői – az építészek, műszaki vezetők és műszaki ellenőrök, kivitelezők – kötelezően tagjai a Magyar Építész Kamarának, a Magyar Mérnöki Kamarának vagy a Magyar Kereskedelmi és Ipari Kamarának. Az e-epites.hu felületén a szakemberek kamarai tagsága és jogosultsága is lekérdezhető, a név és a lakóhely (település) ismeretében. (Az építtető maga is felelős azért, hogy az építési munka közreműködői a jogszabályokban előírt jogosultsággal rendelkezzenek.)

www.e-epites.hu/kamara8

Települési Arculati Kézikönyv-kereső

A települések és egyes tájegységek építészeti értékeit és karakterét bemutató példagyűjteményeket, a Településképi Arculati Kézikönyveket (TAK), valamint Építészeti Tájegységi Arculati Kézikönyveket (ÉTAK) összegyűjtő weboldalon az építtetők, a döntéshozók és az építészek egyaránt tájékozódhatnak egy-egy vidék vagy helység jellegzetességeiről, de a lakosság is megismerkedhet az ország értékeivel.

www.tak.e-epites.hu/

Helyi Művi Értékvédelmi Kataszter (HMÉK)

A HMÉK a Helyi Építési Szabályzatokban, a helyi értékvédelemről szóló települési önkormányzati rendeletekben, illetve a településképi rendeletekben rögzített, helyi védettség alá eső művi értékek (épületek, műtárgyak, szobrok, képzőművészeti alkotások, utcabútorok) folyamatosan bővülő térképes adatbázisa.

www.helyiertekek.e-epites.hu/

Elektronikus Térségi Tervezést Támogató Rendszer (E-TÉR) – Tájékoztató modul

Az E-TÉR a térségi tervezés tájékoztató moduljában térképes formában böngészhető az Országos Területrendezési Terv (OTRT), valamint a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Terve (BATrT) és a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Terve (BKÜTrT). Az interaktív térképek a települések kereshetőségével, a rétegek átlátszóvá tételével és együttes megjelenítési lehetőségével teszik egyszerűbbé a térségi tervezéssel, valamint a településtervezéssel foglalkozó szakemberek munkáját.

www.oeny.e-epites.hu/oeny/4tr/#/tudastar/interaktiv-terkep

Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TeIR)

A TeIR egy webes térinformatikai alkalmazás, ami lehetőséget biztosít a társadalom, a gazdaság, az épített, a táji és a természeti környezet állapotának, területi jellemzőinek megismerésére, változásainak figyelemmel kísérésére. A térben és időben is szűrhető, statisztikai adatokat képes térképen megjeleníteni, azokból összetett elemzéseket és mutatókat készíteni, ami segítséget nyújt a térségi, települési szinten fejlesztési és rendezési tevékenységet végző szakemberek számára.

www.teir.hu/

Pécs virtuális 3D szolgáltatáss-sűrűségi térképe (Forrás: TeIR, TETA modul)

Nemzeti Mintaterv Katalógus (NMTK)

Az NMTK elsődleges célja a lakossági építkezések támogatása és az épített környezet minőségének növelése. Szakmai zsűri által kiválasztott, ingyenesen letölthető vázlattervek 2020 végére kiegészülnek egyszerű bejelentésre alkalmas kiviteli tervekkel, az építkezni vágyók választását 3D épület-betekintés, különböző paraméterek szerinti kereshetőség és építési költségkalkulációk segítik majd.

www.nmtk.lechnerkozpont.hu/

Prevenciós Bűnözés-Statisztikai Adattár (PRE-STAT)

A PRE-STAT alkalmazás elsődleges célja a rendőri szervek bűnmegelőzéshez kapcsolódó feladatai megtervezésének, összehangolásának és végrehajtásának támogatása térinformatikai és egyéb elemzési eszközök biztosításával. Az Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika (ENyÜBS), valamint az Országos Területrendezési és Területfejlesztési Információs Rendszer (TeIR) adataira épülő alkalmazás különböző területi szinteken, meghatározott időintervallumra vonatkozóan lehetővé teszi a társadalmi, gazdasági és bűncselekményi adatok térképi és grafikonos megjelenítését.

www.prestat.lechnerkozpont.hu/

Nemzeti Ökoszisztéma Alaptérkép (NÖSZTÉP)

A NÖSZTÉP a területi tervezésben, környezet- és természetvédelemben felhasználható ökológiai adatokat tartalmazó komplex ökológiai alkalmazás, amely három szintes kategóriarendszerrel rendelkező, tematikus raszteres állomány formájában mutatja be a hazai ökoszisztémák térbeli elterjedését, az egyes élőhely-adatokat.

www.web.map.fomi.hu/nosztep_open/

BIM-köz-PONT, BIM kézikönyv

A hazai szinten egyedülálló honlap segítségével az épületinformációs modellezéssel, BIM-mel (Building Information Modeling) kapcsolatos naprakész és releváns információk, a legújabb hírek és trendek egy online platformon elérhetőek. A letölthető BIM kézikönyvből a módszertan elméleti hátteréről, széleskörű felhasználási lehetőségeiről, gyakorlati megoldásokról tájékozódhatnak az építőipari szakemberek és az érdeklődők.

www.bim.lechnerkozpont.hu/

Okos Város Online Példatár

A nemzetközi szinten is egyedülálló, angol nyelven is elérhető Okos Város Online Példatár több mint 800 jó gyakorlaton keresztül mutatja be, mennyire sokoldalú és összetett az okosváros fogalma a gyakorlatban. A térképes keresőfelülettel ellátott, folyamatosan bővülő példatárban nem csupán technológiai megoldások találhatóak, hanem többek között az életkörülmények, az emberek, a gazdaság, a kormányzás, a környezet és a közlekedés fenntartható, komplex fejlesztésének hazai és nemzetközi jó példáit is bemutatja.

www.okosvaros.lechnerkozpont.hu/hu/peldatar

Okos Város Módszertani Dokumentumok

A gyűjtemény olyan szakmai háttéranyagokat és stratégia alkotási módszertani eszközöket tartalmaz, amelyek áttekintést nyújtanak az okos város tematika kérdéseiről, illetve segítik a hazai települések okos stratégiáinak létrehozását.

www.okosvaros.lechnerkozpont.hu/hu/dokumentumok

A Lechner Tudásközpont a Miniszterelnökség építészeti, építésügyi, ingatlan-nyilvántartási és térinformatikai szakmai háttérintézménye, küldetése az épített környezethez és téradatokhoz kapcsolódó széles körű közszolgáltatásainak digitalizációja és társadalmasítása.